St. Kitts és Nevis államszövetségén belül Nevis nagyfokú autonómiával rendelkezik, ami alkalmassá tette arra az országot (noha ténylegesen nem független ország, mivel de facto önálló, az egyszerűség kedvéért az ország megnevezést használjuk), hogy olyan offshore cégekre vonatkozó szabályozásokat vezessenek be, melyek különböznek a szövetségi szabályozástól. A Nevisen alapított cégek választhatnak, hogy a szövetségi, vagy a nevisi cégformák valamelyikét alkalmazzák, míg a St. Kitts területén alapított cégekre csakis a szövetségi szabályozások vonatkozhatnak. Az 1983-as alkotmány értelmében az országot szövetségi parlament irányítja, melynek élén a kormányzó áll. A nevisi parlament 2009-ben két olyan jogszabályjavaslatot is elfogadott, melyek elősegítik az offshore cégek alapítását, ezek a Nevis Limited Liability Company Ordinance (rendelet a nevisi korlátolt felelősségű társaságokról) és a Nevis International Insurance Ordinance (nevisi rendelet a nemzetközi biztosításról) voltak. A kabinet vezetője az ún. Premier, aki a többséget birtokló párt vezetője. A törvénykezés, a jogrendszer legnagyobbrészt az angol jogrendszeren alapul, legfőbb szervei a Legfelsőbb Bíróság és a Fellebbviteli Bíróság, de a fellebbezésekkel egészen Londonig el lehet menni.
NEVIS OFFSHORE CÉG ÁLTAL VÉGEZHETŐ TEVÉKENYSÉGEK Az offshore célokra alkalmas nevisi offshore (gyakori rövidítésük IBC, International Business Company) bármilyen törvényes tevékenységet folytatnak, s sem alapításukkor, sem később nem kell megnevezni azt, hogy milyen célra jöttek létre. Az offshore cég regisztrációs folyamat igen egyszerű, gördülékeny. Amennyiben egy külföldi magánszemély Nevisen szeretne offshore céget regisztrálni, mindössze a megalapítani kívánt cégnek adandó nevet kell megadnia, valamint biztosítani azt, hogy az általa alapított offshore cég tevékenysége nem ütközik törvénybe. Ez alól kivételt képeznek bizonyos tevékenységek, főként azt érdemes kiemelni, hogy nem jogosult senki sem banki, sem nemzetközi banki, sem biztosítási tevékenységet folytatni Nevisen, vagy máshol, de nevisi központtal, kivéve ha erre a szükséges engedélyeket megkapta egy ilyen jogkörrel rendelkező nemzetközi, vagy nevisi szervezettől. Az offshore cég bejegyzése rendszerint egyetlen napot vesz igénybe, a cégnek adni kívánt név előzetesen lefoglalható.
OFFSHORE CÉG ALAPÍTÁSA NEVIS-EN Az 1984-ben elfogadott Nevis Business Corporation Ordinance (NBCO) tette lehetővé Nevisen az offshore cég alapítását. Az IBC formában működő offshore cég holdingtevékenységre és befektetési társasági célokra egyaránt alkalmas. Az offshore cégre vonatkozó törvény egyébként nagyban emlékeztet az USA Delaware tagállamában hatályos törvényre.
OFFSHORE CÉG ADÓZÁSA NEVISEN Az offshore cégre irányadó nevisi adózási rendszer roppant vonzó lehet az országban üzleti tevékenységet folytatni kívánó üzletemberek számára. Az ország területén kívülről származó bevételek teljes adómentességet élveznek az offshoe cég esetében, s egyáltalán nem mellékes az sem, hogy a személyeket sem terheli jövedelemadó. Továbbá nincs tőkegyarapodási adó sem az országban, sem pedig forrásadó az offshore cégre. A nevisi állampolgárok a társadalmi szolgáltatásokhoz való hozzájárulásként fizetésük két százalékát kötelesek befizetni, a társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke pedig öt százalék. További adónemként az országban bizonyos termékek behozatalát vám terheli, s ingatlanadót is kell fizetni az épületek vagy földek bérbeadási értéke alapján. Szintén az adózással kapcsolatos az a tény, hogy a nevisi offshore cég esetében nem alkalmazhatók St. Kitts és Nevis kettős adózásról szóló egyezményei.
NEVIS OFFSHORE CÉG ÉS ANONIMITÁS Az offshore cég megalapításakor más országokhoz képest nagyon kevés információt kell az ország cégbírósága felé megadni, nincs szükség sem az igazgatók, sem a részvényesek nevének bejelentésére, s az offshore cég alapító okiratát sem kötelező benyújtani. Az egyetlen információ, melyet a regisztrációkor a cégbírósággal közölni kell, az offshore cég hivatalos képviselőjének az adatai, aki tartósan az országban található, valamint a cégszabályzatot kell mellékelni a bejegyzéskor. Az offshore cég megalapítása rendszerint egy, de legfeljebb két napot vesz igénybe. Ezt a cégtípust elsősorban természetesen a kiváló adózási feltételek tették vonzóvá, de emellett a nagyfokú anonimitás is komoly előnyökkel bír. A nevisi offshore cég vonatkozásában nagyon kevés megkötés érvényesül, így például a tőke minimális összegét sem szabják meg az ország törvényei. Az ország hivatalai nem követelik meg azt, hogy az offshore cég éves jelentéseket készítsen, vagy könyvvizsgálatot tartson.
NEVIS OFFSHORE CÉG VEZETÉSE Az offshore cég alapításról szóló nevisi törvények szerint egy offshore cég vezetéséhez alapesetben legalább három személy szükséges, mivel három igazgató szükséges egy offshore cég vezetéséhez. A törvények annyi engedményt mégis tesznek, hogy amennyiben a részvényesek száma kevesebb háromnál, akkor elegendő az offsjore cég élére annyi igazgatót kinevezni, ahány részvényes van. Nincs arra vonatkozó megkötés, hogy az offshore cég igazgatói nevisiek legyenek-e, s természetesen nem szükséges okvetlenül a részvényesek köréből kikerülniük. Az offshore cég igazgatói egyaránt lehetnek természetes személyek és jogi személyek is. Az anonimitás érdekében lehetőség van arra, hogy névleges, megbízott igazgatókat alkalmazzanak a nevisi cégek, az ezzel foglalkozó cégek tudnak ilyen személyeket biztosítani. Nincs megkötés az offshore cég értekezleteivel kapcsolatban, azokat nem csak Nevisen, hanem bármely más országban is meg lehet tartani.
NEVIS OFFSHORE CÉG RÉSZVÉNYESEI Az offshore cég részvényeseivel kapcsolatban Nevisen szinte semmilyen törvényi megkötés nincs, elegendő egyetlen részvényes egy offshore céghez, aki bármilyen nemzetiségű lehet, és bárhol lehet az állandó lakóhelye. Az offshore cég részvényeseinek neve nem kerül be semmiféle nyilvántartásba a cégbíróságon. A nevisi cégek egyaránt alkalmazhatnak névre szóló és bemutatóra szóló részvényeket, valamint szavazati joggal bíró és azzal nem bíró részvényeket is, továbbá a névértékkel ellátott és azzal el nem látott részvények használata is egyaránt engedélyezett.
NEVIS OFFSHORE CÉG BEJEGYZETT IRODÁJA Az IBC formában működő offshore céggel szemben támasztott kötelezettségeket a következőképp foglalhatjuk össze röviden. A Nevisen bejegyzett offshore cégeknek kötelessége egy regisztrált ügynököt állomásoztatni az ország területén, és rendelkeznie kell egy bejegyzett nevisi irodával. Az országban hatályos törvények megengedik, hogy a regisztrált ügynök irodája egyúttal az offshore cég irodájaként is szolgáljon. Az offshore cég regisztrált ügynöke nem csak természetes személy, hanem nevisi illetőségű jogi személy is lehet. Az offshore cég képviselőjének személyét jóvá kell hagynia az ország pénzügyminiszterének, s abban az esetben, amennyiben olyan offshore cégről van szó, mely tröszttevékenységet folytat, vagy olyanról, melynek befizetett tőkéje legalább félmillió amerikai dollár, a képviselő posztját csak olyan jogi végzettséggel rendelkező személy töltheti be, aki St. Kitts és Nevis területén érvényes működési engedéllyel rendelkezik. Rajtuk kívül a miniszter bizonyos más végzettséggel rendelkező személyeknek, így például mérlegképes könyvelőknek is engedélyezheti azt, hogy regisztrált ügynökként tevékenykedjenek.
EXEMPT COMPANY MINT OFFSHORE CÉG Az IBC offshore cég mellett érdemes pár szót szólni az úgynevezett Exempt Company-kről, azaz a „mentességet élvező vállalatokról” is. Az Exempt Company egy olyan magáncég, mely nem fizet sem bevételei, sem tőkéjének gyarapodása után adót, s sok egyéb adónem alól is mentesül (így például a bélyegilleték alól), mindaddig amíg kizárólag olyan személlyel folytat üzleti kapcsolatot, akik nem St. Kitts és Nevis lakosai. Ezen offshore cégnek éves bevallásaikkal egyetemben kettőszáz dollár „különadót” kell fizetniük mindösszesen. Noha e offshore cég tulajdonosainak és igazgatóinak jegyzéke megtalálható a cégbíróságon e dokumentumokhoz nem férhet hozzá senki, aki nem a cég valamely tulajdonosa vagy tisztviselője.
A törvény értelmében az Exempt Company offshore cég bizonyos tevékenységeket természetesen folytathat Nevisen, anélkül, hogy kiemelt státuszát veszélyeztetné. Így például aláírhat szerződéseket és szervezhet tárgyalásokat helyi munkaadókkal, bevételeiből vásárolhat termékeket az országban, s finanszírozhatja szolgáltatások igénybe vételét. Továbbá az sem tiltott, hogy az offshore cég igazgatói vagy a részvényesei találkozóit, értekezleteit az ország területén rendezzék, a cég az ország bankjait és biztosítóit igénybe vegye, vagy az ország szakembereit alkalmazza bizonyos célokra.
KÉSZ NEVIS OFFSHORE CÉG VÁSÁRLÁS Azoknak az üzletembereknek, akik Nevisen kívánnak offshore-tevékenységet folytatni, lehetőségük van már létező offshore cég vásárlására, melyeket kifejezetten azzal a céllal jegyeztek be, hogy később eladják egy IBC-t működtetni kívánó üzletembernek vagy csoportnak. Ez főként azoknak felelhet meg, akik olyan céghez kívánnak hozzájutni, melynek már van bizonyos mértékű üzleti múltja. Egyéb esetben érdemesebb lehet új céget alapítani, hiszen a cégbejegyzési folyamat az országban csupán egy-két napot vesz igénybe, e folyamatnak a megkerülése miatt nem érdemes előre elkészített céget vásárolni.
NEVIS OFFSHORE CÉG ÉS NÉVVÁLASZTÁS A Nevisre bejegyzett offshore cégek nevét a cégbíróságnak előre engedélyeznie kell. A névnek a Limited, Corporation, Incorporated, Societe Anonymne vagy Gesellschaft mit beschraenkter Haftung kifejezésekkel, illetve a nekik megfelelő Ltd., Corp., Inc., SA vagy GmbH rövidítésekkel kell végződnie. Az offshore cég neve nem egyezhet egy meglévő cégével, és nem is emlékeztethet rá, s nem lehet kifogásolható tartalmú. Az offshore cég neve bármilyen nyelvű lehet. Bizonyos szavak használata engedélyezhet kötött, így például az Assurance, Bank, Trust szavaké, és bármilyen idegen nyelvű megfelelőiké is.


